Musical a Centrál Színházban
Nem egy szokványos musical, sem történetében, sem a zenéjében. A zenéjét nem is tudnám semmihez hasonlítani. Sokszor a próza váltott szép lassan énekké, egyenes határ nélkül, de volt egy kórus is (a kastélyban dolgozó személyzet), akik leginkább valami egyházi zenéhez hasonlót énekeltek. A zene szokatlansága, illetve sokszor a félig beszéd, félig ének érzés miatt néha hamisnak tűnő hangok igazából nem voltak zavarók. A történet meg inkább operett, sok-sok pár, akik végül egymásra lelnek (engem az egyik egymásra találás igen meglepett), illetve rengetek poén, amiken jókat mosolyoghatunk.
Most először voltam a Centrál Színházban, de ezentúl alaposabban figyelemmel kísérem a műsorukat, mert a színészek játéka csodálatos volt. Külön kiemelném Patai Annát, hogy mennyire meglepődött, vagy épp cinkos, vagy épp érdeklődő volt, mikor mit kellett. Hogy lehet ilyen ügyes egy ilyen fiatal lány!? A szereposztásban először Egyházi Géza neve, másodszor Szemenyei János neve tűnt ki, akik miatt végülis jegyet vettem, bár egyébként is izgatott egy musical egy számomra új színházban. Nem is kellett csalódnom bennük, nagyon tetszettek. Kiemelkedőnek találtam még Gergely Róbertet, teljesen el tudtam vonatkoztatni a személyétől, illetve Kovács Patríciát, bár őt eddig bármiben láttam, tetszett. Ágoston Katalin is nagyon jó volt a szerepében. Nagy-Kálózy Eszternek mindent elhittem, amit játszott, az éneklése viszont nem tetszett.
Osztályzatom: 8,5
Szereposztás:
Madame Armfeldt - Törőcsik Mari
Desirée Armfeldt - Nagy-Kálózy Eszter
Fredrik Egerman - Gergely Róbert
Anne Egerman - Ágoston Katalin
Henrik Egerman - Szemenyei János
Carl-Magnus Malcolm gróf - Egyházi Géza
Charlotte Malcolm grófné - Kovács Patrícia
Petra - Balogh Anna
Fredrika - Patai Anna
Frid, az inas - Vári-Kovács Péter
Lindquist úr - Nótás György
Nordstromm asszony - Balog Tímea
Anderssen asszony - Bende Zsuzsanna
Erlanson úr - Csapó József
Segstrom asszony - Megyesi Schwarz Lúcia
Díszlet- és jelmeztervek: David Farley
Koreográfia: Lynne Page
Rendezte: Trevor Nunn
2013. február 21., csütörtök
2013. február 3., vasárnap
Jézus Krisztus Szupersztár (2013.02.03)
Madách Színház, délutáni előadás
Osztályzat: 8
Nem nagyon szoktam délutáni előadásokra járni, a színház valahogy nekem az estéhez kötődik, viszont ez egy olyan szereposztás volt, ami miatt végül is emellett döntöttem. És nem bántam meg, sem az előadást, sem a szereposztást, sem a délutánt.
Ez talán egy olyan darab, amit mindenki ismer valamennyire, ha a rockoperát nem is, az „eredeti történetet” igen.
Én ismertem a zenét, sok-sok évvel ezelőtt láttam a filmet is, de hogy miként ragadja meg ez a darab a történetet, azt nem tudtam.
Mária Magdolna szerepe nem tetszett. Jézus és az ő kapcsolatát szerintem kissé eltúlozták. Tudom, benne van a szövegben is, hogy Mária Magdolna mennyire szereti, meg vágyik rá, de szerintem pont hogy nem a testi vonzalomról van itt szó. Persze Júdás is ezen akad ki (részben), ami kell a cselekménybe. Polyák Lilla nagyon szépen énekel, viszont ebben a szerepben valahogy nem nyűgözött le, igazából nem mondhatnám, hogy tetszett, valahogy túl lágy, finom hangon énekelt. Bizonyára ezt kérték tőle, de azért van neki egy szebb hangszíne is.
Júdás karaktere viszont nagyon tetszik. Azt hiszem ő a darab igazi főszereplője. És a darab (számomra) két megrázóbb jelenete is hozzá kötődik. Az első, amikor az utolsó vacsorán összeveszik Jézussal (ez egy nagyon jól sikerült duett) és elrohan. Az ottmaradt apostolok mind utána néznek. Hogy mit gondolnak, mit éreznek csak sejteni lehet, de ahogy ott állnak mozdulatlan és néznek... A másik, miután Júdás már elárulta Jézust, de még egyszer sikerül a közelébe férkőznie, persze a katonák ellökdösik onnét, és Jézus ránéz, összekapcsolódik a tekintetük, és Jézus rámosolyog Júdásra. Varga Lajos volt Júdás, szerintem nagyon jó volt. Nem kellett arra figyelni, hogy jól énekel-e, hogy jól játszik-e, egyszerűen jó volt, magával ragadott az előadása.
Jézust Csengeri Attila játszotta, nagyon jól. Mindig minden filmben van valami baj Jézussal, valahogy sosem jók a színészek erre a szerepre. Bizonyos szempontból tehát nem egy hálás szerep. Csengeri Attila viszont nagyon jó volt! Egy pillanatig nem zavart egyetlen mozdulata, vagy grimasza sem. Sőt, a már említett tekintet és mosolygás nagyon finom, de azért észrevehető volt, lenyűgözött a játékával. Az éneklésével viszont sajnos nem. Vagyis... Amikor először kezdett énekelni, az első gondolatom az volt, hogy baj lesz itt a nehéz részekkel, ha már a könnyebbeket sem énekli olyan szépen. Szerencsére tévedtem. A nehéz, a mély, a magas, a monumentális részek mind csodálatosak voltak, csak épp nem értem, hogy akkor a könnyebb részeknél mi történt.
Sasvári Sándor kellemes meglepetést okozott, nagyon jó Pilátus volt, és a hangjára is jók voltak a dalai. Heródes egy dilinyós uralkodó, Csonka András nagyon jó volt ebben a szerepben. Jól eljátszotta, és én nagyon szeretem ahogy énekel. Volt pár mélyebb hangja... jujj de jó volt! Szvétek László mély basszusa számomra lélegzetelállító. Klinga Péter volt az egyik legjobb. Legalábbis őt eddig nem ismertem, és örülök, hogy láttam. Tetszett a hangja és ahogy énekelt. És nagyon jó karakteres arca van, tök jól nézett ki, ahogy énekelt.
Még szeretnék írni pár szót a szövegről. Nem értem miért kell új fordítást csinálni, és azzal énekelni a színházban, ha az eredeti jobb. Nem mondom, van néhány rész, ami szerintem is kifejezetten béna a régi változatban, de az új sem lett jobb, inkább csak rosszabb. Szóval, akármilyen is a régi, szerintem az egy sokkal jobb fordítás. Egy résznél, Kajafás szövege jobban tetszett ebben a változatban, ennyi.
A díszlet és a jelmezek összetettek. Részben korhűek, részben modernek. Például Júdás benne is van a történetben, meg kicsit a jövőben is van, neki modernebb a ruhája. A többi apostol viszont teljesen része az elmesélésnek, így ők korhűbb ruhákban vannak (többnyire). A főpapok ruhája megfejthetetlen volt a számomra, inkább olyan egyiptomi beütése volt. Mindenesetre összhatásában egy látványos, a történethez illő jelmezes előadást láttunk.
Tetszett, szívesen ajánlom.
És amiről nem a színház, nem a szereplők, nem a rendező tehet. A nézők. Komolyan mondom, hogy fel vagyok háborodva! Kezdem megszokni, hogy mindenkinek, mindenhol tapsolni kell, de van ahol egyszerűen nem lenne szabad. A tapsra, a tetszés, illetve nemtetszés kifejezésére ott van az előadás vége. A taps állandóan visszazökkentett a jelenbe, emlékeztetett, hogy színházban vagyok. Lehetnek a színészek bármilyen jók, ha a nézők elkezdenek tapsolni, oda a varázs, a pillanat elillan. Beletapsoltak a Getshemáne-kert című dal közepébe!!!! Amikor Jézus vérrel verejtékezik, és földi élete legnehezebb pillanatában van, elénekel egy szívszorítóan szép éneket (és Csengeri Attila ezt nagyon jól énekelte), és az emberek beletapsolnak... Oda a hatás.
Szereposztás: (osztályzat)
Jézus: Csengeri Attila (9,5) (A színészi játékért a jó magas pont)
Júdás: Varga Lajos (9,5)
Mária Magdolna: Polyák Lilla (8)
Pilátus: Sasvári Sándor
Heródes: Csonka András
Kajafás: Szvétek László
Annás: Klinga Péter
Péter: Merán Bálint
Simon: Sánta László
Démonok: Baranyai Annamária, Ladinek Judit, Wégner Judit
Papok, apostolok: Miskovics Róbert, Mizsei Viktor, Sándor Dávid
Feleségek: Nagy Sarolta, Ress Hajnalka
A szereposztásban nem vagyok 100%-ig biztos, legalább ketten mások voltak, mint amit előre kiírtak. Az egyik Júdás, de azért ő elég feltünő jelenség volt a színpadon, hogy megjegyezzem. :-) (Akikről külön írok, ők persze biztosak!)
Rendező: Szirtes Tamás
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Zenei vezető: Kocsák Tibor
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Osztályzat: 8
Nem nagyon szoktam délutáni előadásokra járni, a színház valahogy nekem az estéhez kötődik, viszont ez egy olyan szereposztás volt, ami miatt végül is emellett döntöttem. És nem bántam meg, sem az előadást, sem a szereposztást, sem a délutánt.
Ez talán egy olyan darab, amit mindenki ismer valamennyire, ha a rockoperát nem is, az „eredeti történetet” igen.
Én ismertem a zenét, sok-sok évvel ezelőtt láttam a filmet is, de hogy miként ragadja meg ez a darab a történetet, azt nem tudtam.
Mária Magdolna szerepe nem tetszett. Jézus és az ő kapcsolatát szerintem kissé eltúlozták. Tudom, benne van a szövegben is, hogy Mária Magdolna mennyire szereti, meg vágyik rá, de szerintem pont hogy nem a testi vonzalomról van itt szó. Persze Júdás is ezen akad ki (részben), ami kell a cselekménybe. Polyák Lilla nagyon szépen énekel, viszont ebben a szerepben valahogy nem nyűgözött le, igazából nem mondhatnám, hogy tetszett, valahogy túl lágy, finom hangon énekelt. Bizonyára ezt kérték tőle, de azért van neki egy szebb hangszíne is.
Júdás karaktere viszont nagyon tetszik. Azt hiszem ő a darab igazi főszereplője. És a darab (számomra) két megrázóbb jelenete is hozzá kötődik. Az első, amikor az utolsó vacsorán összeveszik Jézussal (ez egy nagyon jól sikerült duett) és elrohan. Az ottmaradt apostolok mind utána néznek. Hogy mit gondolnak, mit éreznek csak sejteni lehet, de ahogy ott állnak mozdulatlan és néznek... A másik, miután Júdás már elárulta Jézust, de még egyszer sikerül a közelébe férkőznie, persze a katonák ellökdösik onnét, és Jézus ránéz, összekapcsolódik a tekintetük, és Jézus rámosolyog Júdásra. Varga Lajos volt Júdás, szerintem nagyon jó volt. Nem kellett arra figyelni, hogy jól énekel-e, hogy jól játszik-e, egyszerűen jó volt, magával ragadott az előadása.
Jézust Csengeri Attila játszotta, nagyon jól. Mindig minden filmben van valami baj Jézussal, valahogy sosem jók a színészek erre a szerepre. Bizonyos szempontból tehát nem egy hálás szerep. Csengeri Attila viszont nagyon jó volt! Egy pillanatig nem zavart egyetlen mozdulata, vagy grimasza sem. Sőt, a már említett tekintet és mosolygás nagyon finom, de azért észrevehető volt, lenyűgözött a játékával. Az éneklésével viszont sajnos nem. Vagyis... Amikor először kezdett énekelni, az első gondolatom az volt, hogy baj lesz itt a nehéz részekkel, ha már a könnyebbeket sem énekli olyan szépen. Szerencsére tévedtem. A nehéz, a mély, a magas, a monumentális részek mind csodálatosak voltak, csak épp nem értem, hogy akkor a könnyebb részeknél mi történt.
Sasvári Sándor kellemes meglepetést okozott, nagyon jó Pilátus volt, és a hangjára is jók voltak a dalai. Heródes egy dilinyós uralkodó, Csonka András nagyon jó volt ebben a szerepben. Jól eljátszotta, és én nagyon szeretem ahogy énekel. Volt pár mélyebb hangja... jujj de jó volt! Szvétek László mély basszusa számomra lélegzetelállító. Klinga Péter volt az egyik legjobb. Legalábbis őt eddig nem ismertem, és örülök, hogy láttam. Tetszett a hangja és ahogy énekelt. És nagyon jó karakteres arca van, tök jól nézett ki, ahogy énekelt.
Még szeretnék írni pár szót a szövegről. Nem értem miért kell új fordítást csinálni, és azzal énekelni a színházban, ha az eredeti jobb. Nem mondom, van néhány rész, ami szerintem is kifejezetten béna a régi változatban, de az új sem lett jobb, inkább csak rosszabb. Szóval, akármilyen is a régi, szerintem az egy sokkal jobb fordítás. Egy résznél, Kajafás szövege jobban tetszett ebben a változatban, ennyi.
A díszlet és a jelmezek összetettek. Részben korhűek, részben modernek. Például Júdás benne is van a történetben, meg kicsit a jövőben is van, neki modernebb a ruhája. A többi apostol viszont teljesen része az elmesélésnek, így ők korhűbb ruhákban vannak (többnyire). A főpapok ruhája megfejthetetlen volt a számomra, inkább olyan egyiptomi beütése volt. Mindenesetre összhatásában egy látványos, a történethez illő jelmezes előadást láttunk.
Tetszett, szívesen ajánlom.
És amiről nem a színház, nem a szereplők, nem a rendező tehet. A nézők. Komolyan mondom, hogy fel vagyok háborodva! Kezdem megszokni, hogy mindenkinek, mindenhol tapsolni kell, de van ahol egyszerűen nem lenne szabad. A tapsra, a tetszés, illetve nemtetszés kifejezésére ott van az előadás vége. A taps állandóan visszazökkentett a jelenbe, emlékeztetett, hogy színházban vagyok. Lehetnek a színészek bármilyen jók, ha a nézők elkezdenek tapsolni, oda a varázs, a pillanat elillan. Beletapsoltak a Getshemáne-kert című dal közepébe!!!! Amikor Jézus vérrel verejtékezik, és földi élete legnehezebb pillanatában van, elénekel egy szívszorítóan szép éneket (és Csengeri Attila ezt nagyon jól énekelte), és az emberek beletapsolnak... Oda a hatás.
Jézus: Csengeri Attila (9,5) (A színészi játékért a jó magas pont)
Júdás: Varga Lajos (9,5)
Mária Magdolna: Polyák Lilla (8)
Pilátus: Sasvári Sándor
Heródes: Csonka András
Kajafás: Szvétek László
Annás: Klinga Péter
Péter: Merán Bálint
Simon: Sánta László
Démonok: Baranyai Annamária, Ladinek Judit, Wégner Judit
Papok, apostolok: Miskovics Róbert, Mizsei Viktor, Sándor Dávid
Feleségek: Nagy Sarolta, Ress Hajnalka
A szereposztásban nem vagyok 100%-ig biztos, legalább ketten mások voltak, mint amit előre kiírtak. Az egyik Júdás, de azért ő elég feltünő jelenség volt a színpadon, hogy megjegyezzem. :-) (Akikről külön írok, ők persze biztosak!)
Rendező: Szirtes Tamás
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Zenei vezető: Kocsák Tibor
Koreográfus: Tihanyi Ákos
A bolygó hollandi (2013.01.23.)
A Magyar Állami Operaház műsorra tűzte Richard Wagner A bolygó hollandi című operáját, de nem, amit már hallhattunk korábban is, hanem az 1841-es ősváltozatot.
Mikor vége lett az előadásnak az volt bennem, hogy ha ezt most még egyszer elkezdenék, itt rögtön, hát én itt maradnék végighallgatni. „Csodálatos, lenyűgöző” – ezek a szavak jutottak eszembe. 3 napig a hatása alatt voltam, másra sem tudtam gondolni.
A zenéjéről persze tudtam, hogy tetszeni fog, ez nem volt kérdés. Egyébként nem ismertem, egyszer láttam ezt az operát, de nagyon régen, egész kicsi koromban. Még a történetet is újra kellett olvasnom előtte, mert nem nagyon emlékeztem. Annyira monumentális a zene, ahogy jön a vihar, dörög az ég, és persze nem csak monumentális, nagyon szép is. Nem volt pillanat, amikor elkalandoztam, amit unalmasnak találtam volna. Gyönyörű zene, ezt nem is tudom másképp megfogalmazni.
A szereposztásról is csak jókat mondhatok. „Bazi jó hangja van!” mondta anyukám, mikor Bretz Gábor elkezdett énekelni, osztottam a véleményét. Rálik Szilvia szép, tiszta hangon énekelt, nem bántotta az ember fülét még a magas hangoknál sem. És végre egy szép, sovány szoprán énekesnőt láthattunk Wagner operában, szerelmes szerepben. Ha már színpadi műfaj, nekem igenis számít, hogy mit látok.
Hát… Hogy Balatoni Éva hogy énekelt, arra nem emlékszem, egyedül az a bohóckodás maradt meg bennem, amit a színpadon művelt. Ezt egyáltalán nem rovom föl neki, nyilván rendezői oka volt. Boncsér Gergelynek már előre örültem. Amikor először hallottam az Operettszínházban, már akkor nagyon tetszett a hangja, aztán láttam, hogy az Operában is énekel, nem véletlenül. És ahogy begubózott abba a hálózsákba! És még úgy is remekül énekelt, elég meglepő volt, hogy fekve, összegörnyedve is milyen jól énekel.
Kálmándi Mihály nagyon jó hollandi volt. Illet rá a szerep és a hangja is elég átütő volt hozzá.
A jelmezek részben nagyon tetszettek, részben meg egyáltalán nem, de mindegyik nagyon kifejező volt. A két főszereplő és a hollandi legénységének a ruhája hihetetlenül tetszett. A spirális motívumok a ruhákon nagyon szépek és beszédesek voltak. Senta ruháján, a szoknya részen volt egy hatalmas örvény, ami fölfutva a mellkasán egy másik örvénybe futott bele. A hollandi köpenye alul ugyanilyen volt, fönt viszont egyenes minta volt rajta. Női és férfi motívum a kör és az egyenes. A színeik is fantasztikusak voltak, vonzotta a szemet. Ezek a ruhák eszméletlen jók voltak, szerintem. Az otthon maradt asszonyok ruháin a férfiak képe, illetve a tengerészek ruháin a nők képe szerintem elég röhejes volt, bár kifejezte, amit kellett, szóval érthető volt, de nem tetszett.
A díszlettel nem igazán tudtam mit kezdeni. Tulajdonképp nem estek túlzásba, alig volt valami a színpadon. Hiányérzetet viszont nem keltett, szóval jól el lettek találva az arányok. De a színpad szélén a hullámok, illetve a rácsok furák voltak. Igaz, hogy a harmadik emeleten ültem, a bal oldalt nem is láttam, meg onnan a díszlet teteje sem látszik, egészben a teljes színpad meg semmiképp.
A rendezésből két dolgot emelnék ki. Az egyik Mary szerepe, ami nagyon nem tetszett, még a ruhája is teljesen elütött mindenki másétól, nekem az ő megjelenése kilógott az egész előadásból.
A másik tulajdonképpen több dolgot is felölel, mégpedig a hollandi hajójának az elképzelése, miszerint nem egy valódi hajóról van szó. Kicsit féltem attól, hogy a színpad közepén lesz egy vetítővászon, de a félelmem alaptalannak bizonyult, szerintem nagyon jól érthető volt, hogy mit akart a rendező azzal, hogy a hajó csak vetítve jelenik meg. Amúgy meg nagyon szép volt, és nagyon jó volt a tenger hullámzása is. Az előadás végén pedig, ahol a szöveg szerint a bolygó hollandi újra vízre száll, Senta utána veti magát a vízbe és a hajó elsüllyed, nem teljesen ez történt. A hollandi dühös, a kivetített hajó lángol. Senta énekli, hogy örök hűséget fogad, aztán a kivetített hajó eldől, elsüllyed. És a hollandi Sentával együtt ott áll a színpad közepén. Nagyon pozitív befejezés, nagyon tetszett.
Még szeretném az leírni, hogy a meghajlásnál Kálmándi Mihály Rálik Szilvia mögé állt, és a köpenye egyik oldalával betakarta, így a kettőjük spirálja eggyé forrt, ez is nagyon tetszett.
Osztályzat: 9,5 (A zene, az énekesek és a főszereplők ruhái emelték föl.)
Szereposztás:
Donald (Daland): Bretz Gábor
Senta: Rálik Szilvia
Georg (Erik): Corey Bix
Mary: Balatoni Éva
Kormányos: Boncsér Gergely
A hollandi: Kálmándi Mihály
Zeneszerző, szövegíró: Richard Wagner
Rendező: Szikora János
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Karmester: Ralf Weikert
Mikor vége lett az előadásnak az volt bennem, hogy ha ezt most még egyszer elkezdenék, itt rögtön, hát én itt maradnék végighallgatni. „Csodálatos, lenyűgöző” – ezek a szavak jutottak eszembe. 3 napig a hatása alatt voltam, másra sem tudtam gondolni.
A zenéjéről persze tudtam, hogy tetszeni fog, ez nem volt kérdés. Egyébként nem ismertem, egyszer láttam ezt az operát, de nagyon régen, egész kicsi koromban. Még a történetet is újra kellett olvasnom előtte, mert nem nagyon emlékeztem. Annyira monumentális a zene, ahogy jön a vihar, dörög az ég, és persze nem csak monumentális, nagyon szép is. Nem volt pillanat, amikor elkalandoztam, amit unalmasnak találtam volna. Gyönyörű zene, ezt nem is tudom másképp megfogalmazni.
A szereposztásról is csak jókat mondhatok. „Bazi jó hangja van!” mondta anyukám, mikor Bretz Gábor elkezdett énekelni, osztottam a véleményét. Rálik Szilvia szép, tiszta hangon énekelt, nem bántotta az ember fülét még a magas hangoknál sem. És végre egy szép, sovány szoprán énekesnőt láthattunk Wagner operában, szerelmes szerepben. Ha már színpadi műfaj, nekem igenis számít, hogy mit látok.
Hát… Hogy Balatoni Éva hogy énekelt, arra nem emlékszem, egyedül az a bohóckodás maradt meg bennem, amit a színpadon művelt. Ezt egyáltalán nem rovom föl neki, nyilván rendezői oka volt. Boncsér Gergelynek már előre örültem. Amikor először hallottam az Operettszínházban, már akkor nagyon tetszett a hangja, aztán láttam, hogy az Operában is énekel, nem véletlenül. És ahogy begubózott abba a hálózsákba! És még úgy is remekül énekelt, elég meglepő volt, hogy fekve, összegörnyedve is milyen jól énekel.
Kálmándi Mihály nagyon jó hollandi volt. Illet rá a szerep és a hangja is elég átütő volt hozzá.
A jelmezek részben nagyon tetszettek, részben meg egyáltalán nem, de mindegyik nagyon kifejező volt. A két főszereplő és a hollandi legénységének a ruhája hihetetlenül tetszett. A spirális motívumok a ruhákon nagyon szépek és beszédesek voltak. Senta ruháján, a szoknya részen volt egy hatalmas örvény, ami fölfutva a mellkasán egy másik örvénybe futott bele. A hollandi köpenye alul ugyanilyen volt, fönt viszont egyenes minta volt rajta. Női és férfi motívum a kör és az egyenes. A színeik is fantasztikusak voltak, vonzotta a szemet. Ezek a ruhák eszméletlen jók voltak, szerintem. Az otthon maradt asszonyok ruháin a férfiak képe, illetve a tengerészek ruháin a nők képe szerintem elég röhejes volt, bár kifejezte, amit kellett, szóval érthető volt, de nem tetszett.
A díszlettel nem igazán tudtam mit kezdeni. Tulajdonképp nem estek túlzásba, alig volt valami a színpadon. Hiányérzetet viszont nem keltett, szóval jól el lettek találva az arányok. De a színpad szélén a hullámok, illetve a rácsok furák voltak. Igaz, hogy a harmadik emeleten ültem, a bal oldalt nem is láttam, meg onnan a díszlet teteje sem látszik, egészben a teljes színpad meg semmiképp.
A rendezésből két dolgot emelnék ki. Az egyik Mary szerepe, ami nagyon nem tetszett, még a ruhája is teljesen elütött mindenki másétól, nekem az ő megjelenése kilógott az egész előadásból.
A másik tulajdonképpen több dolgot is felölel, mégpedig a hollandi hajójának az elképzelése, miszerint nem egy valódi hajóról van szó. Kicsit féltem attól, hogy a színpad közepén lesz egy vetítővászon, de a félelmem alaptalannak bizonyult, szerintem nagyon jól érthető volt, hogy mit akart a rendező azzal, hogy a hajó csak vetítve jelenik meg. Amúgy meg nagyon szép volt, és nagyon jó volt a tenger hullámzása is. Az előadás végén pedig, ahol a szöveg szerint a bolygó hollandi újra vízre száll, Senta utána veti magát a vízbe és a hajó elsüllyed, nem teljesen ez történt. A hollandi dühös, a kivetített hajó lángol. Senta énekli, hogy örök hűséget fogad, aztán a kivetített hajó eldől, elsüllyed. És a hollandi Sentával együtt ott áll a színpad közepén. Nagyon pozitív befejezés, nagyon tetszett.
Még szeretném az leírni, hogy a meghajlásnál Kálmándi Mihály Rálik Szilvia mögé állt, és a köpenye egyik oldalával betakarta, így a kettőjük spirálja eggyé forrt, ez is nagyon tetszett.
Osztályzat: 9,5 (A zene, az énekesek és a főszereplők ruhái emelték föl.)
Szereposztás:
Donald (Daland): Bretz Gábor
Senta: Rálik Szilvia
Georg (Erik): Corey Bix
Mary: Balatoni Éva
Kormányos: Boncsér Gergely
A hollandi: Kálmándi Mihály
Zeneszerző, szövegíró: Richard Wagner
Rendező: Szikora János
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Karmester: Ralf Weikert
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)