LEÍRÁS

Ezen az oldalon olyan színházi előadásokról, hangversenyekről, koncertekről, operákról, stb. írom le a véleményemet, amiket szerencsém volt látni/hallani.

A főoldalon sorolom fel azokat az előadásokat, melyeken 2011. május óta jártam. (Azért ettől az időponttól, mert olyan sok helyen jártam, hogy kár lenne, ha feledésbe merülne az én részemről.) Más betűszínnel van jelölve, amiről már olvashatnak a blogban. Ha valami nincs kiemelve, de olvasnának róla, csak írjanak! Van néhány előadás, amit ugyan már rég láttam, ezért részletes beszámolót már nem tudnék írni, de lehet, hogy pár szót írok róla, hogy milyen benyomások maradtak meg bennem.

Nem titok, a blogot azért kezdtem el írni, hogy valamiféle ajánlóval szolgáljak, másoknak is kedvet csináljak a színházba járáshoz. Nagyon jó dolog! (Illetve láttam néhány borzasztó előadást, és máshol nincs lehetőségem ezt kifejezni.)

(Az osztályzatok 10-es skálán értendők.)

2014. január 16., csütörtök

Molnár Ferenc: Az ördög (2014.01.12.)

Vígjáték 3 felvonásban

Vígjáték? Na nem mondom, helyzetkomikumok voltak benne, én sokkal inkább egy komolyan elgondolkoztató drámának nevezném. Vajon tudja-e az ördög úgy osztani a lapokat, hogy még a jószándékú ember is elbotoljon? Sokszor újrakezdenek, próbálkoznak, de az ördög nem nyugszik, míg akaratuk ellenére, (szerintem) nem is saját hibájukból, mégis arra az útra lépnek, amit meggyőződésből, tiszta emberi erkölcsi normák miatt el akartak kerülni. És ez az, ami miatt nekem ez a darab nem tetszik. Igen, úgy gondolom, hogy az ördög mindenkinél bepróbálkozik, aki jobban ellenáll, annál többször is. De itt volt egy hús-vér hazudozó ördög, aki úgy irányította az eseményeket, ahogy akarta. Volt két ember (Jolán – Gubás Gabi és János – Szabó P. Szilveszter), akik jók akartak lenni, de a darab szerint esélyük sem volt. Ettől az egytől (ami azért egy jó nagy szelet) eltekintve nagyon tetszett az előadás. És ettől az egytől eltekintve a darab is tetszik. Jók a fordulatok, a párbeszédek, az események vonulata, minden! Nézhető, élvezhető, belefeledkezős darab, csak épp a mondanivalója… jajj!
A színészek nagyon jók voltak, könnyen elhittem nekik a szerepet, együtt izgultam, bosszankodtam, sírtam velük. Mindegyikük nagyon tetszett, senkinél nem éreztem, hogy ne illene oda.
A díszlet és a ruhák is a helyszínhez, a cselekményhez igazodtak. Már, amikor megláttam a legelején a díszletet, tudtam, hogy nem lehet nagyon rossz az előadás. Ez valóban előítéletnek tűnhet, de ebből is arra következtetek, hogy igenis, a díszlet nagyon fontos.
Összességében nagyon tetszett, az utóbbi idők legjobb prózai darabja volt, amit láttam, vagyis inkább előadása. Zenés darab után többnyire a zenéről, az énekesekről beszélgetünk, ezután a darab után sokkal komolyabb dolgok kerültek szóba, mint például, hogy az ördög hogyan, miként szól bele az életünkbe.

Osztályzat: 9,5 (Minden annyira tetszett, hogy bár a darabbal kapcsolatos negatív érzésem több, mint fél pontot számít, mégis a többi visszahúzza.)

Szereposztás:
László – Schlanger András
Jolán – Gubás Gabi
János – Szabó P. Szilveszter
Az ördög – Balikó Tamás
Elza – Balázsovits Edit
Selyem Cinka – Balázs Andrea
András – Honti György
Vendég – Földvári Péter

jelmez – Pilinyi Márta
díszlet – Horesnyi Balázs
világítástervező – Király Tamás
díszletkivitelezés – Major Attila
kellék – Bíró Tamás
sugó – Csesznek Judit
hang – Román Dávid
fény – Joó Sándor
Scenika produkciós asszisztens – Ridzi Gábor
a rendező munkatársa – Németh Dóra

művészeti vezető – Karinthy Márton
rendezte – Balikó Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése